2011. július 18.
Vasárnap is főleg alvással és takarítással telt. De hétfőn már be kellett menni férjemnek az egyetemre, és vele mentem, hogy megismerjem az útvonalat. Ugyanaz a fiú kísért el minket, aki eddig is. Az út átvezet egy kisebb piacon, ahol intenzíven találkozunk Kínával. Reggel 8 körül még nagy a sürgés-forgás, árulnak békát lavorból, galambot, tyúkot ketrecből, zöldséget földről, halakat kempingasztalról, újságot két fa közé feszített madzagra tűzött csipeszekről. A piac után még elkanyarodik az utca egy játszótér és egy kisebb tó mellett, majd a kampusz kapujához érünk. (A kapunál kis portaépületben biztonsági őr, a városban több helyen láttam már ilyen kis őrpontokat. Mindig izgulok, hogy megszólítanak.)
Egészen nagy lehet a kampusz területe, több kollégium és menza is van benn a tudományos tömbök mellett. Néhány kollégiumi épület újnak néz ki. A mi egyetemi tömbünk viszont tipikus szocialista épület lehet, a porta szintjén lambéria a falon, ütött kopott székek, szakadt függöny. Viszont egy szép, tágas füvesített park van előtte, szökőkúttal, pálmafákkal. Most nyáron elég elhagyatott, de gyakorlatilag minden emeleten dolgoznak.
(A piac utcája)
(Az útbaeső tó)
Délben el is indultunk ebédelni. Negyedik ijesztő dolog volt a menza, ami egy nagy épület, tábori körülményekkel. Bejáratnál egy asztalon volt evőeszköz, amit a hátsó falon lévő rozsdás csövekből folyó vízzel kellett volna leöblítenünk, de szerencsére nem folyt a víz. A professzor is úgy gondolta, hogy ez nem túl higiénikus, így egy városi étterembe mentünk, de számunkra még az sem volt túl higiénikus. Itt több fogásból álló ételt kaptunk (úgy mint még a shanghaji reptéren). Az adagok nem túl nagyok, de nem volt bátorságom megkóstolni csak a rizst, meg néhány zöldséget. Egyik tálon volt hús gombával, de nem tudtam melyik melyik, és miután Laci megkóstolta az algát, már nem tudott többet enni. Engem az étkezésben az étteremben terjengő szagok zavartak, meg a koszos falak, és ahogyan a hűtőből – ami az étkező téren volt, pont a mi asztalunk mellett - mindig kivettek valamit, és megcsapott annak is a szaga, belegondoltam, hogy mi lehet ott benn... szóval kissé összeszorult a gyomrom. És még az is feszélyezett, hogy a pálcikával nem tudtam ügyesen bánni, a sok kínai meg nézett.
Ez az első igazi étkezés tehát nem okozott túl kellemes élményt, és az az egész gondolat megrémít, hogy itt minden szagot és koszt meg kell szoknunk (általánosan találkozik e kettő a kisebb üzletekben, éttermekben, piacokon), különben nem fogunk tudni bármit is megenni.
Ebéd után én itthon folytattam a rendezkedést, internetünk még nem volt a szálláson, keddre vagy szerdára kaptunk ígéretet a bekötésére.
Utolsó kommentek