2011. július 15-én 23:30 körül megérkeztünk, pontosan 10 órával később, mint kellett volna, ugyanis Shanghajban lekéstük az átszállást, amíg az elkeveredett csomagjaink továbbküldését intéztük. Mivel aztán maradtunk a reptéren, a csomagjainkat 17 óra körül fel is tudtuk venni a később érkező gépről, és a csomag továbbküldést lemondani. De a reptéren még így is volt bőven időnk, a 21:50-kor induló újabb gépig. A városba nem mentünk be, mert fáradtak voltunk – több, mint egy napja nem aludtunk – pedig biztos nagy élmény lett volna akár csak egy kis darabot is látni Shanghajból. Részemről nem is annyira a fáradtság volt a gond, hanem inkább, hogy - sokadik fogadalmam ellenére – képes voltam kényelmetlen cipőben utazni. Én tehát nem vártam másra, csak hogy cipőt levéve ülhessek!
(Első kép amit a repülőtéren készítettem :))
A sorozatos üldögélések közepette – a helyszínt azért változtattuk – is szereztünk élményeket, benyomásokat a kínaiakról és az országról. Például, hogy hangosak, és sokat beszélnek. Egymással. A repülőtéren ugyanis, ha mi nem szólunk rájuk, miután a pultnál várakozunk már percek óta, nem valószínű, hogy feltűnik nekik, hogy dolgozniuk kéne velünk, vagy ilyesmi. Mikor aztán elkezdték jegyünket átrakni egy másik járatra, az volt az érzésünk, hogy rég elfelejtették, hogy ott vagyunk. Meglepődtünk, amikor aztán mondták, hogy minden rendben van. :)
A reptéri dolgozók egyébként általánosan értetlennek tűntek. A kínai légitársaság járatán a légikísérők viselkedése és a kiszolgálás sem volt olyan szívélyes, mint az addig tapasztalt holland járatokon.
KLM-el jöttünk Amszterdamig, majd Shanghajig. Az átszállást itt is majdnem lekéstük egyébként, mert több, mint egy órával később szállt fel a gép Budapesten, s amikor 17 órakor megérkeztünk Amszterdamba, nem nyílt ki a kapu, így még a gépen várakoztunk, hogy kijuthassunk. A 17:30-kor induló géphez a C érkező kapuktól az F felszálló kapukig kellett végigrohannunk a repteret. A Schiphol egyébként valami hatalmas és nagyon csilli-villi, kár, hogy csak futtában láttuk :)
A repülések kellemesen teltek, a felszolgált ételek is nagyon finomak voltak. Az igazán hosszú repülőút is hamar elszaladt, CSI-t nézni nem is volt időm, mert vagy mindig kaja volt, vagy filmet néztem éppen, vagy a nyelvtanuló programmal játszottam :) (Majd a visszaúton nézni fogom a videotár CSI részeit, itt Kínában ilyesmire úgysincs lehetőség.)
(A repülőgép ablakából fotóztam.)
(Bőség zavara a repülőgépen - mind elfogyott)
A Pudong repteret meg nagyobbnak képzeltem és sokkal nyüzsgőbbnek, bár tény, hogy csak az 1-es terminált láttuk (de azt hosszasan), szóval lehet, hogy valójában egy város méretű. A reptéri hosszú üldögélésekből egy órát egy étteremben töltöttünk, amiről kiderült, hogy japán, így az első orientális falatkáink nem is kínaiak voltak, pedig nagyon beleéltük magunkat. Az étteremben is alig volt rajtunk kívül valaki, amire szintén nem számítottam. Még csak egy fogást mertünk rendelni kettőnknek, de ízletes volt: hagymaleves féleség tofuval, tojáslevesben úszkáló sertéssült, kétféle saláta, némi dinnye. Inni kínai jázmin teát ittam, keserű volt. Mint ahogyan az is, amit az egyik reptéri boltban vettem, de nagyon szép palackja volt. :) A keserű tea ízt meg lehet egyébként szokni, összességében így is jól esik.
(A repülőtér tranzit része azért végeláthatatlannak tűnik.)
Miután tehát úticélunkhoz értünk, egy fiatal kínai fiú (egyik hallgató) várt a repülőtéren. Első igazi kínai levegőt itt szippantottunk. A reptér bejárata előtt meg is rohamozta kísérőnket rengeteg taxis, és hogy hangosak a kínaiak, megint csak beigazolódott. Nem tudtuk követni az alkudozást. A nyertes taxis rámenős volt, csomagjainkat is vinni akarta, de az enyémet már régen a kísérőnk vitte. Feltűnt egyébként az is, hogy a biztonsági övet nem kapcsolják be (utasoknak nem is volt), és hogy egész úton olyan jól elbeszélgettek, pedig nem valószínű, hogy ismerték egymást.
Hogy milyen jól elbeszélgetnek egymással szintén bizonyította, hogy kísérőnk a szállodában is otthonosan mozgott, ahol aztán nem volt hely, így elkezdett körbetelefonálni, és némi várakozás után egy újabb taxival átvitt egy másik szállodába, sőt kaját is rendelt a még nyitva tartó KFC-ből – de még ez az ételrendelés is hosszabb dialógusnak tűnt – amit el kellett fogadnunk (kellemes meglepetés volt számomra amikor a városban láttam villogó KFC feliratot, de az érkezett menü már kevésbé volt kellemes, viszont meglepett: longer zsömlében vastag, ragacsos csirkehús, de nagyon édes, éjszaka kettőkor nem is vágytam rá).
Ehhez a szállodához talán fél 2 körül értünk. Az itt szippantott levegő volt számomra az első ijesztő dolog Kínában (még az előző szálloda előtt látott patkányon is nevettem). A reptéri levegő fülledt, de semleges volt. Itt viszont a fülledtséggel nagyon intenzív szagok is keveredtek.
Kísérőnk ébresztett másnap délelőtt 10-kor is, hogy áttaxiztasson a végleges szállásunkra, de ez már egy másik bejegyzés.
Utolsó kommentek