Kínai Kaland

2011. július 18.

Vasárnap is főleg alvással és takarítással telt. De hétfőn már be kellett menni férjemnek az egyetemre, és vele mentem, hogy megismerjem az útvonalat. Ugyanaz a fiú kísért el minket, aki eddig is. Az út átvezet egy kisebb piacon, ahol intenzíven találkozunk Kínával. Reggel 8 körül még nagy a sürgés-forgás, árulnak békát lavorból, galambot, tyúkot ketrecből, zöldséget földről, halakat kempingasztalról, újságot két fa közé feszített madzagra tűzött csipeszekről. A piac után még elkanyarodik az utca egy játszótér és egy kisebb tó mellett, majd a kampusz kapujához érünk. (A kapunál kis portaépületben biztonsági őr, a városban több helyen láttam már ilyen kis őrpontokat. Mindig izgulok, hogy megszólítanak.)

Egészen nagy lehet a kampusz területe, több kollégium és menza is van benn a tudományos tömbök mellett. Néhány kollégiumi épület újnak néz ki. A mi egyetemi tömbünk viszont tipikus szocialista épület lehet, a porta szintjén lambéria a falon, ütött kopott székek, szakadt függöny. Viszont egy szép, tágas füvesített park van előtte, szökőkúttal, pálmafákkal. Most nyáron elég elhagyatott, de gyakorlatilag minden emeleten dolgoznak.

(A piac utcája)

(Az útbaeső tó)

Délben el is indultunk ebédelni. Negyedik ijesztő dolog volt a menza, ami egy nagy épület, tábori körülményekkel. Bejáratnál egy asztalon volt evőeszköz, amit a hátsó falon lévő rozsdás csövekből folyó vízzel kellett volna leöblítenünk, de szerencsére nem folyt a víz. A professzor is úgy gondolta, hogy ez nem túl higiénikus, így egy városi étterembe mentünk, de számunkra még az sem volt túl higiénikus. Itt több fogásból álló ételt kaptunk (úgy mint még a shanghaji reptéren). Az adagok nem túl nagyok, de nem volt bátorságom megkóstolni csak a rizst, meg néhány zöldséget. Egyik tálon volt hús gombával, de nem tudtam melyik melyik, és miután Laci megkóstolta az algát, már nem tudott többet enni. Engem az étkezésben az étteremben terjengő szagok zavartak, meg a koszos falak, és ahogyan a hűtőből – ami az étkező téren volt, pont a mi asztalunk mellett - mindig kivettek valamit, és megcsapott annak is a szaga, belegondoltam, hogy mi lehet ott benn... szóval kissé összeszorult a gyomrom. És még az is feszélyezett, hogy a pálcikával nem tudtam ügyesen bánni, a sok kínai meg nézett.

Ez az első igazi étkezés tehát nem okozott túl kellemes élményt, és az az egész gondolat megrémít, hogy itt minden szagot és koszt meg kell szoknunk (általánosan találkozik e kettő a kisebb üzletekben, éttermekben, piacokon), különben nem fogunk tudni bármit is megenni.

Ebéd után én itthon folytattam a rendezkedést, internetünk még nem volt a szálláson, keddre vagy szerdára kaptunk ígéretet a bekötésére.

2011. július 16 – 17.

Kb. 5 óra alvás után ébresztett tegnapi kísérőnk, hogy a professzor vár minket a szállásnál. Most láttuk először a reggeli forgatagot ahogyan kiértünk az utcára, és mindenhol nők, asszonyok, gyerekek fura nyelvet beszélnek és érthetetlen „krikszkrakszokkal” van tele minden tábla, minden ház. Széles úttest, többemeletes épületekkel, és ami az utcán rögtön szemet szúrt, az a közlekedési morál: egyszerre vannak az úttesten gyalogosok, biciklisek, autósok, taxisok, buszok, motorkerékpárok, robogók, és mind másfele szeretnének menni – nyilván mindennap történik is baleset.

Említett szállásunk egy lakás, elvileg luxuslakás, ami nem olyan régi építésű lakóparkban foglal helyet. Mi egy kilenc emeletes tömb első emeletén vagyunk, de mellettünk 23 emeletes lakóépület is van. Tágas nappalija van, erkéllyel (ami a mosógép lelőhelye is), valamint konyha, étkező és három külön zárható szoba, amiből kettőhöz fürdőszoba is tartozik. Minden helyiség tele van beépített fiókokkal, polcokkal, gardróbokkal, két szobában franciaágy is van éjjeli szekrényekkel. (Majd a lakásról készített képeket feltöltjük külön fotóalbumba.)

Ez a bejárati ajtónk. Még nem derítettem ki, mit jelentenek az írások és mi a szerepük. Úgy tudom, a taoista templomok bejáratán szintén van írás, és zöld sárkány, valamint fehér tigris ábrázolás, mert ez a két szent állat ajtóisten a taoista vallásban/filozófiában. (Lehet, hogy ez is a taoizmussal függ össze. A szomszédunk ajtaján nincs ilyen - akkor ő más vallású (?))

Kísérőink gyorsan megmutatták a mosógépet, de a használatát nem részletezték túl, majd elkísértek a közeli bankba és szupermarketbe, ahol rögtön vettünk is két darab kínai sim kártyát, és telefont. A két legolcsóbbat vettük meg, de ahhoz képest átszámítva (kb. 6000 Ft/db) sem voltak valami olcsók. Lacié ugyanis egy fekete-fehér kijelzős Nokia, az enyém meg valami egyszerű Samsung, de már színes kijelzős. Ilyen telefonokat nálunk nem is igen lehet már kapni. Itt mindenesetre jobban megéri kínai számon beszélni.

A telefonüzlet után kísérőink el is tűntek, mi meg még benéztünk a szupermarketbe. Talán ez az a dolog, amitől másodjára megijedtünk Kínában (én legalábbis): TÉNYLEG mindenen kínai felirat van, tehát fogalmad sincs, hogy mit veszel meg, és mit kellene megvenned. Néhány világmárka azért felfedezhető pl. Lipton, Nestlé, Sniker's, Tuc, Lay's, Knorr, Coca és Pepsi Cola termékek, Tropicana, Dove, Head'n'Shoulders, Colgate, de a többség helyi termék. Angol nyelvű felirat azért szerencsére akad néhány csomagoláson, de legtöbbször azzal sem vagyunk kisegítve. A zöldségek és gyümölcsök felét meg felirattal sem ismernénk fel :)

Itt filteres tea kevés létezik, de használata egyáltalán nem jellemző. A Liptontól sem igen találtunk mást, csak Milk Tea-t: instant tea tejporral, nagyon sokféle kapható. Amit mi elsőre vettünk (Black Kiss) hasonlít ízre a reggeli instant kávéhoz.

Még ezen első bevásárlás részét képezte ananász lekvár, mogyoró vaj, mangó. Kenyeret csak szeleteltet találni, és még fél kiló sincs egy csomagban. Általában édeskés és nagyon mű ízű.

Visszaérve a szállásra aludtunk, majd felkelve észrevettük, hogy a lakásra jó nagy takarítás ráfér, a szekrények polcai is ragadtak a kosztól. Így főleg tisztítószereket keresve visszamentünk a szupermarketbe. Vettünk élelmiszert is, és majdnem 500 yuant (kb. 14000 Ft) elköltöttünk.

A hálószobát és fürdőszobát kitakarítottuk, a konyhát másnapra hagytam. Aztán a harmadik ijesztő dologgal is összefutottunk még este: egy kb. 6 cm nagy csótánnyal.

Másnap, vasárnap, kérdéses volt, hogy nyitva vannak-e a boltok. Mivel nem csak a tegnapi egy csótány volt az egyetlen amivel sikerült találkozni a lakásban, nem bírtuk ki, hogy ne menjünk el ismét a szupermarketbe csótányirtót venni. (Ezek a 4-6 cm méret közti visszataszító hat lábú szörnyecskék azóta is lakótársaink, napi 1 – 4 -et kell legyilkolásznunk.)

Szóval, vasárnap is nyitva volt még este is a szupermarket, meg a környéken látható boltok. A hétvégén feltűnt egy ajtónálló fiú a szupermarketben, akinek az volt a feladata, hogy köszöntse a vásárlókat és a kosarakat azonos magasságú oszlopba rendezze és a legfelsők füleit kinyitva, oldalra döntse, hogy a vevők könnyen el tudják venni. A pénztárosok mellett álltak csomagolók is, akik az árut szatyorba teszik (csomagolókat azóta egyébként nem láttam ott). Erről azt gondoljuk, hogy elég sok embert próbálnak foglalkoztatni, hogy minél több betöltött munkahely legyen.

Hogy ne csak ijesztő dolgokat írjak, hanem pozitívumokat is! Az első két napban leginkább lakónegyedünk szépsége és nyugalma tűnt fel (igaz az autók dudálása és az emberek hangos beszéde, meg a gyermekek kiabálása gyakran behallatszik napközben, sőt, erkélyünk alatt van valami klub - féle is, ahol esténként idősebb emberek énekelnek – de ez utóbbi kellemes zene :)). Kerítéssel körbevett nagy lakóparkról van szó, és a kinti zajosabb utca üzleteit – így a szupermarketet is – a lakópark sétálóutcájáról is megközelíthetjük. Ez az utca szépen parkosított és található benne sok tradicionális étterem, teázó és egyéb üzletek is (amik ugyan drágák, mert elvileg elit környéken lakunk. A garázs is az erkélyünkkel szemben található, így gyakran látjuk az ottani mozgást, de még a hosszú Volkswagen Passatnál kisebb autót nem láttunk közlekedni. Csak Audik, BMW-k, és egyéb felső kategóriás autók járnak ki-be.)

(Lakónegyedünk szépsége és nyugalma)

Az erkélyről szerencsére nem csak a garázst látjuk, hanem zöldövezetet, mert az épület teteje parkosítva van, így a kilátásunk is kellemes. :)

(Kilátás az erkélyről - szemben)

(Kilátás az erkélyről - le)

2011. július 15-én 23:30 körül megérkeztünk, pontosan 10 órával később, mint kellett volna, ugyanis Shanghajban lekéstük az átszállást, amíg az elkeveredett csomagjaink továbbküldését intéztük. Mivel aztán maradtunk a reptéren, a csomagjainkat 17 óra körül fel is tudtuk venni a később érkező gépről, és a csomag továbbküldést lemondani. De a reptéren még így is volt bőven időnk, a 21:50-kor induló újabb gépig. A városba nem mentünk be, mert fáradtak voltunk – több, mint egy napja nem aludtunk – pedig biztos nagy élmény lett volna akár csak egy kis darabot is látni Shanghajból. Részemről nem is annyira a fáradtság volt a gond, hanem inkább, hogy - sokadik fogadalmam ellenére – képes voltam kényelmetlen cipőben utazni. Én tehát nem vártam másra, csak hogy cipőt levéve ülhessek!

(Első kép amit a repülőtéren készítettem :))

A sorozatos üldögélések közepette – a helyszínt azért változtattuk – is szereztünk élményeket, benyomásokat a kínaiakról és az országról. Például, hogy hangosak, és sokat beszélnek. Egymással. A repülőtéren ugyanis, ha mi nem szólunk rájuk, miután a pultnál várakozunk már percek óta, nem valószínű, hogy feltűnik nekik, hogy dolgozniuk kéne velünk, vagy ilyesmi. Mikor aztán elkezdték jegyünket átrakni egy másik járatra, az volt az érzésünk, hogy rég elfelejtették, hogy ott vagyunk. Meglepődtünk, amikor aztán mondták, hogy minden rendben van. :)

A reptéri dolgozók egyébként általánosan értetlennek tűntek. A kínai légitársaság járatán a légikísérők viselkedése és a kiszolgálás sem volt olyan szívélyes, mint az addig tapasztalt holland járatokon.

KLM-el jöttünk Amszterdamig, majd Shanghajig. Az átszállást itt is majdnem lekéstük egyébként, mert több, mint egy órával később szállt fel a gép Budapesten, s amikor 17 órakor megérkeztünk Amszterdamba, nem nyílt ki a kapu, így még a gépen várakoztunk, hogy kijuthassunk. A 17:30-kor induló géphez a C érkező kapuktól az F felszálló kapukig kellett végigrohannunk a repteret. A Schiphol egyébként valami hatalmas és nagyon csilli-villi, kár, hogy csak futtában láttuk :)

A repülések kellemesen teltek, a felszolgált ételek is nagyon finomak voltak. Az igazán hosszú repülőút is hamar elszaladt, CSI-t nézni nem is volt időm, mert vagy mindig kaja volt, vagy filmet néztem éppen, vagy a nyelvtanuló programmal játszottam :) (Majd a visszaúton nézni fogom a videotár CSI részeit, itt Kínában ilyesmire úgysincs lehetőség.)

(A repülőgép ablakából fotóztam.)

(Bőség zavara a repülőgépen - mind elfogyott)

A Pudong repteret meg nagyobbnak képzeltem és sokkal nyüzsgőbbnek, bár tény, hogy csak az 1-es terminált láttuk (de azt hosszasan), szóval lehet, hogy valójában egy város méretű. A reptéri hosszú üldögélésekből egy órát egy étteremben töltöttünk, amiről kiderült, hogy japán, így az első orientális falatkáink nem is kínaiak voltak, pedig nagyon beleéltük magunkat. Az étteremben is alig volt rajtunk kívül valaki, amire szintén nem számítottam. Még csak egy fogást mertünk rendelni kettőnknek, de ízletes volt: hagymaleves féleség tofuval, tojáslevesben úszkáló sertéssült, kétféle saláta, némi dinnye. Inni kínai jázmin teát ittam, keserű volt. Mint ahogyan az is, amit az egyik reptéri boltban vettem, de nagyon szép palackja volt. :) A keserű tea ízt meg lehet egyébként szokni, összességében így is jól esik.

(A repülőtér tranzit része azért végeláthatatlannak tűnik.)

Miután tehát úticélunkhoz értünk, egy fiatal kínai fiú (egyik hallgató) várt a repülőtéren. Első igazi kínai levegőt itt szippantottunk. A reptér bejárata előtt meg is rohamozta kísérőnket rengeteg taxis, és hogy hangosak a kínaiak, megint csak beigazolódott. Nem tudtuk követni az alkudozást. A nyertes taxis rámenős volt, csomagjainkat is vinni akarta, de az enyémet már régen a kísérőnk vitte. Feltűnt egyébként az is, hogy a biztonsági övet nem kapcsolják be (utasoknak nem is volt), és hogy egész úton olyan jól elbeszélgettek, pedig nem valószínű, hogy ismerték egymást.

Hogy milyen jól elbeszélgetnek egymással szintén bizonyította, hogy kísérőnk a szállodában is otthonosan mozgott, ahol aztán nem volt hely, így elkezdett körbetelefonálni, és némi várakozás után egy újabb taxival átvitt egy másik szállodába, sőt kaját is rendelt a még nyitva tartó KFC-ből – de még ez az ételrendelés is hosszabb dialógusnak tűnt – amit el kellett fogadnunk (kellemes meglepetés volt számomra amikor a városban láttam villogó KFC feliratot, de az érkezett menü már kevésbé volt kellemes, viszont meglepett: longer zsömlében vastag, ragacsos csirkehús, de nagyon édes, éjszaka kettőkor nem is vágytam rá).

Ehhez a szállodához talán fél 2 körül értünk. Az itt szippantott levegő volt számomra az első ijesztő dolog Kínában (még az előző szálloda előtt látott patkányon is nevettem). A reptéri levegő fülledt, de semleges volt. Itt viszont a fülledtséggel nagyon intenzív szagok is keveredtek.

Kísérőnk ébresztett másnap délelőtt 10-kor is, hogy áttaxiztasson a végleges szállásunkra, de ez már egy másik bejegyzés.